Végh-Fodor Mónika

 személyesen  vagy SKYPE-on    blog: taltosparipa.cafeblog.hu

                    
MENÜ

Végh-Fodor Mónika 

Nagy örömmel tölt el, hogy olyan módszereket oszthatok meg, amelyeknek a hatékonyságáról meg vagyok győződve. A meseterápia, a théta healing és a kineziológia az én életemet is gazdagabbá, színesebbé, energikusabbá tette, ezért jó szívvel mutatom meg másoknak is, hogy hogyan lehetséges a változás útjára lépni ezen módszerek által.

Diplomáimat bölcsészkaron és teológián szereztem, illetve előtte biológiát és kémiát tanultam. Természetgyógyászattal a tanítással párhuzamosan kezdtem foglalkozni.

Tanulmányaimat a miskolci Természetgyógyászati Módszertani Központban kezdtem, ahol később fitoterápiás képzésen is részt vettem - melynek előadói között volt Szabó Gyuri bácsi, a híres bükkszentkereszti füvesember.

Kineziológiából az ETI-ben államilag akkreditált szakvizsgát tettem, több ágát is művelem. Érdeklődésem elsősorban a képességfejlesztés, a stresszoldás, illetve a blokádok feloldása felé fordult. Ennek elérése sokszor azon is múlik, hogy kinek-kinek mely módszer tud "testreszabott" lenni, vagyis mely módszert tudja magához közel engedni, és ezáltal változásokat beindítani a személyes életében.

A kineziológia, a meseterápia illetve a Théta Healing más úton ugyan, de ugyanazt a célt tűzi ki és éri el: testben és lélekben jobb életminőséget teremteni, megszabadulni az akadályozó tényezőktől, rátalálni az egyensúlyra.

Megköszönöm azok bizalmát, akiket életük egy szakaszán ezen módszerek segítségével kísérhetek, és a változásokban támogathatok.

Előadások, workshopok és egyéni konzultációk keretében személyesen vagy skype-on várom a hozzám fordulókat.

Meseterápiával, életmódkérdésekkel foglalkozó blogomon minden nap olvashattok valami inspirálót, az Inspiráló meseterápia® építőköveit is itt mutatom meg az érdeklődőknek: taltosparipa.cafeblog.hu 

Természetgyógyászattal kapcsolatos képzéseim:

> egészségügyi és természetgyógyászati alapmodul

> Touch for Health kineziológiai képzés 

> fitoterapeuta képzés 

> holistic pulsing-lélekmasszázs

> Principy Zivota - önismereti filozófia képzés

> Brain Gym/Edu-K kineziológiai képzés 

> Visioncircles - Brain Gym mesterkurzus (Paul Dennison, USA)

> Optimal Brain Organisation (Mag. Christian Dillinger, Ausztria)

> reflexológia képzés 

> szeretetmasszázs (Dr. Csikai Erzsébet)

> Stress Release kineziológia 

> 2009. ETI államilag elismert szakvizsga: természetgyógyász-kineziológus

> Agyformatálás (Brain Formatting)

> LEAP (Learning Enhancement Advanced Program) kineziológia (Andrea Hahn, Ausztria; Charles Krebs, USA)

> One Brain (Three in One Method) kineziológia

> Théta Healing

Asztali nézet